Sonkaleves (kaszásleves)
Az első számú szabály: SOHA NE DOBJÁTOK KI A SONKA FŐZŐLEVÉT! A legjobb dolog ami a visszamaradt sonkalével történhet, az a kaszásleves. Aki szereti a savanykás ízt, mindenképpen próbálja ki! Nagyon kevés hozzávalóból tényleg remek levest lehet rittyenteni. Plusz a sima sonkalé nagyon jól fagyasztható.
Hozzávalók:
- 1,5 l sonkalé
- 2 db babérlevél
- 1 gerezd fokhagyma
- szerecsendió
- 3-4 szem egész bors
- 2 dl tejföl
- 2 ek keményítő
- 1 tojássárgája
A sonkafőzésből visszamaradt sonkalevet a babérlevéllel, egészben hagyott fokhagymával, frissen reszelt szerecsendióval és a borssal újraforraljuk. (Én közben ebben főztem meg a tojásokat is.) A tejfölt közben kikeverjük a keményítővel, majd óvatosan a leveshez öntjük. Kivesszük belőle a babérleveleket és a fokhagymát, majd botmixerrel simára turmixoljuk. Megvárjuk, hogy kicsit kihűljön, (egész konkrétan 60 C˙ fok alá hűljön, mert akkor nem csapja ki a tojást) majd hozzákeverünk egy tojássárgáját is.
A levesben megfőtt, apró kockára vágott tojással, és pirított zsemlekocával tálaljuk. Tényleg isteni!
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése